Horgászversenyeztünk a Copak-halastavon

Zöld Szív biciklistábor ötödik napja.

Az utolsó napon a megszerzett tudás kamatoztatásáé volt a főszerep. Reggel a már szokásossá vált indulóhelyünkről (Tápiószentmártoni sportcsarnok) a Copak-halastó felé vettük az irányt felszerelkezve mindennel, ami szükséges egy egész napos horgászversenyhez.

  A napi program ennek megfelelően nem az állomásról állomásra való túrázásról szólt,  hanem a halastó tárbor jelleggel való elfoglalásáról azonban programok biztosították a gyerekek számára a héten megszokott komplexitást, mind szórakozás mind pedig tanulás terén. 

Mivel a rendelkezésünkre álló időt a lehető leghatékonyabban szerettük volna kihasználni, ezért ismét a párhuzamos programszervezés mellett döntöttünk. A halastóhoz érve kihirdettük az I. Zöld szív tábor nagy ho-ho horgász versenyt. A verseny szabályai kötetlenek voltak, aki a legnagyobb halat fogja a nap folyamán az megnyerte a tábor rangos horgászversenyét. 
.
Akik nem vettek részt közvetlenül a horgászversenyben azok csatlakozhattak a főző csapathoz, ugyanis ezen a napon a gyerekek paprikás krumplit főztek bográcsban tanári és szülői felügyelettel.  
Az egész napot átívelő programokat a már jól bevált kiscsoport tanösvény jellegű ismeretterjesztési formát választottuk. Az elmúlt napokban számos alkalommal hallottak a táborozók arról, hogy milyen következményei lehetnek az ember okozta környezetszennyezésnek. Ezen a napon olyan információkat adunk át nekik, amelyek a környezettudatos viselkedésminták kialakulását segítik elő. A beszélgetési pontokat a tó körül alakítottuk ki.  
.
Az első ponton a szeletív hulladékgyűjtés rejtelmeivel ismerkedtek. Megbeszéltük, hogy miért fontos a hulladék szelektív gyűjtése, illetve mit is jelent az újrahasznosítás és ez hogyan védi a környezetet és a földet. Feltérképeztük, hogy a településen hol találhatóak szelektív hulladékgyűjtő lerakatok. Megtanítottuk, hogy milyen szempontok alapján, és hogyan tudják otthon valamit az iskolákban szelektíven gyűjteni a hulladékok.
.
A mások pont a komposztálásról, azaz a szerves hulladékkezelésről szólt. Megtudták mit is jelent a komposztálás folyamata, mi is a humusz. Részletesen ismertettük, hogyan kell otthon az udvarban komposztálni, hogyan használhatják fel a humuszt, illetve, hogy ennek milyen jótékony hatása van a talajra. 
.
 A harmadik ponton a mindennapi energia megtakarításról beszélgettünk. Ez volt a leginteraktívabb pont, hiszen a gyerekeknek rengeteg ötletük volt azt illetően hogyan lehet otthon, az iskolában és egyáltalán a mindennapokban energiát megtakarítani. Közösen beszéltük meg az okos vízhasználatot, a felesleges áramfogyasztást vagyis a szórakoztató elektronikai eszközök használatát, a fűtés- hűtési szokásokat, a világítás kérdését. Számos tippet és szokást osztunk meg a gyerekekkel – de ami fontosabb, sok saját ötletet osztottak meg egymással – aminek eredményeként eljutottunk odáig, hogy az energia megtakarítás „menő” dolog.  
.
Az utolsó előadás kör végére a horgászverseny véget ért, valamint a paprikás krumpli is elkészült. A közös jóízű falatozás közben kihirdetésre került a horgászverseny eredménye. A legnagyobb halat kishölgy nyert, ugyanis a mérlegelésen a kifogott 0,6 kg-os keszegnek nem akadt párja. 
Az elfogyasztott késői ebéd után nem sokkal felkerekedünk és hazafelé vettük az irányt.

További cikkek a rovatban

Otthon itthon
Kerékpárral tápióbicskére
Vízi élet megismerése
Úti célunk a Sőregi Vadászház
Horgászversenyeztünk a Copak-halastavon
Csatlakozz és fuss
A szemetelés ciki!
Biciklivel a szabadban - fotók
Játék Határok Nélkül - fotók
Hagyományőrző ösvényen
Kistérségi Családi Nap - fotók
Összes cikk a rovatban

Iskolák versenye

Farmos Általános Iskola
Papp Károly Általános Iskola
Imre Sándor Általános Iskola

Csapatok versenye

Őszapók
Gólyahír
Farmosi Ász

Kövess minket a Facebookon

Új Széchenyi terv Új Széchenyi terv