Úti célunk a Sőregi Vadászház

Zöld Szív biciklistábor negyedik napja.

A tábor kicsit több mint félidejében úgy döntöttünk, hogy emeljük a tétet! A szokásosnak mondható biciklitúrát megfűszereztük egy gyalogtúrával a Sőregi erdőben ám erről reggel még senki sem tudott. A mai célunk a Sőregi vadászház volt.  

Ahol egy óriási játékblokk mellett a gyerekek az erdőgazdálkodásba, valamint a vadon élő állatok megfigyelésének fortélyaiba nyertek betekintést. Az indulást követően minden a „megszokott” kerékvágásban ment.  

Amikor az erdő szélére értünk, a csapat értetlenül tekingetett egymásra, mert észrevették, hogy amelyik útra kanyarodtunk, az bizony nem megszokott bicikliút. Az első pihenőpontnak egy táborozó gyerek otthonát jelöltük ki a szülők belegyezésével. Talán ez volt a legmelegebb napunk, ezért jól esett a friss víz, és a kis harapnivaló.

A pihenő végén elhangzó „Innen gyalog megyünk tovább az erdőn keresztül!” kiáltásra mindenki örömujjongásban tört ki, mert nagy kalandnak ígérkezett nekivágni az ismeretlen erdőnek.   

A túra során a bátor zöldszíveknek 6km hosszú utat kellett megtenni a vadászházig. Az élményalapú tanulás módszernek megfelelőn a túrát kettő részre osztottuk. Mindkét állomáson a túravezetőnk Kollár János tartotta az ismeretterjesztést. Történeteken keresztül fejlesztettük a gyerekek tudását, és bővítettük ismeretanyagukat az erőd élővilágáról. 

Az első állomáson az erdő növényeiről tanulhattunk. Bár az előadás nem volt hosszú mégis az erdei növények teljes spektrumáról esett szó. A legnagyobb hangsúlyt természetesen az erdei fák kapták. Bemutatásra kerültek a leggyakrabban előforduló fák leveli, hogy majd később bármikor fel tudják ismerni a fákat levelei alapján. A legérdekesebb fák életkorának megállapítása bizonyult. Egy előre elkészítette mintán mindenki megszemlélhette az évgyűrűket, amelyek száma színe és mérete elárulja nekünk, hogy hány esztendős az adott fa.   

A második állomás az erdők állatvilágáról szólt. Itt sorra vettük a rovarokat, rágcsálókat, a növényevőket a ragadozókat és a madarakat is. Megtudtuk, hogy milyen sokszínű az erdei ökoszisztéma, és hogy az ember által milyen könnyen felborítható ez az érzékeny rendszer. Vadászattal, és erdőirtással a táplálkozási lánc olyan sérüléseket szenvedhet, amely az egész erdei élővilág vesztét is okozhatja. 

A túránk végeztével megérkeztünk a vadászházhoz. Mintha egy kilométert sem tettünk volna meg, a táborozók úgy rúgták a bőrt, tollasoztak és játszottak mindenféle játékot. Az erdőkről szóló utolsó beszélgetésben más irányból közelített túravezetőnk, megtudtuk, hogy az erdőkből származik az általunk felhasznált építő- és a tűzifa döntő többsége. Továbbá, hogy  a hazai erdők nem önfenntartó környezeti rendszerek: jelenlegi formájukat több évszázados emberi beavatkozás, gazdálkodás alakította ki. Éppen ezért csak szakszerű erdőgazdálkodással tarthatók fenn. A fenntartható erdőgazdálkodás alapvető célja az erdő védelme annak érdekében, hogy az megőrizze biológiai változatosságát, termő- és felújuló képességét. A biciklikhez vezető utat, egy másik túraútvonalon tettük meg, így a túránk 7 km-re bővült. Láthatóan a társaság elfáradt a tábor legkeményebb napján, de mindenki kitartóan gyűrte a kilométereket. A nap végén búcsút intettünk egymásnak, és készültünk az  tábor egyre közelgő végéhez, amely rengeteg meglepetést tartogatott gyerekek számára.

További cikkek a rovatban

Otthon itthon
Kerékpárral tápióbicskére
Vízi élet megismerése
Úti célunk a Sőregi Vadászház
Horgászversenyeztünk a Copak-halastavon
Csatlakozz és fuss
A szemetelés ciki!
Biciklivel a szabadban - fotók
Játék Határok Nélkül - fotók
Hagyományőrző ösvényen
Kistérségi Családi Nap - fotók
Összes cikk a rovatban

Iskolák versenye

Farmos Általános Iskola
Papp Károly Általános Iskola
Imre Sándor Általános Iskola

Csapatok versenye

Őszapók
Gólyahír
Farmosi Ász

Kövess minket a Facebookon

Új Széchenyi terv Új Széchenyi terv